Illényi Katica – Szétfeszítő szenvedély

Rovatunkban előadókat kérünk arra, hogy egy számukra fontos dalról vagy zeneműről beszéljenek. Ebben a hónapban Illényi Katica mondja el, mit jelent neki Astor Piazzolla Négy Évszak Buenos Airesben című darabja.

 

 

Előfordul, hogy valaminek a létezéséről már régóta tudunk, de mindig elsétálunk mellette, aztán hirtelen más megvilágításba kerül, megihlet és teljesen megváltozik a jelentősége. Ez történt velem a közelmúltban Astor Piazzolla Négy Évszak Buenos Airesben című darabjával kapcsolatban is. Már többször hallottam, de most szólított meg: mindez részben annak is köszönhető, hogy az interneten megkeresett Saul Cosentino argentin zeneszerző, aki egész életében modern tangókat írt, Piazzolla növendéke, majd később legjobb barátja volt. Ajánlotta a saját műveit, amelyeket el is kezdtem játszani és egyre közelebb kerültem a tangóhoz. Korábban már foglalkoztam a jazztől kezdve a klasszikusokig szinte az összes műfajjal, de a tangó eddig nem foglalt el hangsúlyos szerepet a repertoáromban, aztán az említett szerzemény hirtelen olyan erős hatást gyakorolt rám, hogy azt vettem észre, még talán soha semmit nem volt kedvem ennyire egy darabot megtanulni – október 21-én a Vigadóban „Tango Classic” nevű koncertemen elő is adom majd.

Azt gondolom, talán kicsit fel kell nőni, meg kell érni a tangóhoz, akkor lehet jól átadni, ha már számtalan élményt megtapasztaltunk, jót és rosszat egyaránt. Például egy fiatal balett-táncos teste bár minden mozdulatra alkalmas, de ha még csak húsz éves és nem élt át néhány szerelmet és csalódást, akkor teljesen más az előadása, mint mondjuk egy nyugdíjkorhatár határán mozgó negyvenöt éves művésztársának, aki olyan érzelmeket képes kifejezni, hogy sokkal érdekesebb és kifejezőbb. Én is hasonlóképpen viszonyulok a tangóhoz: olyan sok mindent játszottam már, annyi műfajt kipróbáltam és annyi mindent átéltem, hogy úgy érzem, technikailag és az életkoromból kifolyólag is rendelkezem már elég kelléktárral a kellően komplex előadáshoz. Ahogy ez a darab végighalad a négy évszakon, minden fellelhető benne, ami a műfaj szenvedélyességét, dinamizmusát adja, az érzelmi skálák összességén végigvezet olyan elánnal, hogy az ember szinte extázisba esik közben és széttépheti a hegedűt. Az elmúlt időszakban elkezdtem gyakorolni az argentin-tangó táncot is és hasonlóképpen erőteljes hatása van, olyan, mint egy kábítószer, amire teljesen rá lehet szokni, de csak jó hatása van.

Astor Piazzolla a különböző részeket egyébként nem egyszerre írta, hanem később álltak össze egésszé, a koncertjein sem játszotta le általában a teljes opuszt, gyakran csak egy-egy évszakot vett elő – bandoneón művész volt. Az általam előadott verziót egy orosz zeneszerző, Leonid Desyatnikov írta át szóló hegedűre és vonósokra. Érdekes, hogy bár az európai ember számára, főleg a hangversenyeken nem olyan gyakran hallható a tangó, mégis mindig ezekkel a darabokkal aratom a legnagyobb sikert a koncerteken – talán, mert az életről szól, férfiakról és nőkről és átélünk általa valamit, amelyet magunk is megtapasztaltunk korábban, vagy szeretnénk  megtapasztalni.  

 

 

A darab a négy évszakon halad át, miközben a szerelemről szól, és természetesen – mint minden jó zeneműbe -, ebbe is rengeteg szépséget és mélységet bele lehet látni. Az egésznek különleges dinamizmusa van: az őszről szóló részben a hegedű egy helyen kíséret nélkül marad, nem egy dallamos kadenciát játszik, hanem inkább elkeseredett futamokat, aztán mikor visszatér a nagyzenekar, az egész újra megtelik érzelemmel és energiával. Erről mindig az jut az eszembe, hogy nyár végén annyira el tudunk keseredni, amikor jönnek a viharok, lehűl az idő, minden elcsendesül, de aztán beletörődünk. Látom játék közben magam előtt a tájképeket, ahogy hullnak a levelek, az emberek letargiába esnek, meghal körülöttünk a természet, aztán mégis pozitívan, táncos hangulatban végződik a rész, mert az élet megy tovább, kár szomorkodni. A tél a leglassúbb, legnyugodtabb tétel, akárcsak a szóban forgó évszak: nem történik semmi, behúzódunk, túlélünk a kályha mellett, de azért tele van csodálatos pillanatokkal, mint a Karácsony. Aztán a tavasz csupa derű, tele gyors tempójú futamokkal, minden pillanat borzasztóan kifejező.  

Amit igazán imádok a darab előadásában, hogy amikor például klasszikusokat vagy barokk darabokat játszom, akkor nem illik annyira szenvedélyesen vibrálni, rácsúszni hangokra, vagy túlzott romantikus érzelmi kitöréseket megeleveníteni, az argentin tangó műfaja egészen más: itt szinte minden megengedhető, mely az érzelmek legszenvedélyesebb kifejezésére szolgál. Amit általánosságban jólnevelten visszafogunk magunkban, azt itt mind kiengedhetem magamból...

Megjelent a  Magyar Krónika c. újságban



Illényi Katica logo