Mindig volt bennem közlési vágy – interjú Illényi Katicával

Illényi Katica Liszt-díjas hegedűművész számtalanszor megújult az elmúlt évek során: koncertjeit gyakran énekkel, tánccal színesíti, és megtanult játszani egy nagyon különleges hangszeren, a tereminen is. A műfaji sokszínűségről, a magyar zeneszerzők műveinek népszerűsítéséről és jövőbeni terveiről beszélgettem vele.

Nagyon sokoldalú művészként tartják Önt számon, hiszen a komolyzenétől kezdve a jazzig többféle műfajban kipróbálta magát. Hogyan fér meg ez a sokszínűség egymás mellett, és melyik megszólalásmód áll a legközelebb Önhöz?

Azt kell, hogy mondjam, hogy nem tudnék választani, mindegyiket egyformán szeretem. Klasszikus zenével kezdtem, tehát az az alapja mindennek, a jazz pedig hobbinak indult, és igyekeztem egyre magasabb szintre fejleszteni. Nagyon nehéz egyébként komolyzenészként jazzt játszani, mert az embernek mindent másképp kell csinálnia, másképp fűzi a hangokat, másképp ritmizál, a jazz alapja ráadásul az improvizáció, ami a komolyzenében ritkán van jelen, ott ugyanis alapvetően mindent a kottához hűen kell visszaadni. Ez számomra nagyon izgalmas kihívás, hiszen jazzt játszani tulajdonképp zeneszerzés, amit az adott pillanat hangulata ihlet. Nagyon szeretek kirándulni egyik műfajból a másikba, és azt tapasztalom, minél több dolgot kipróbál az ember, minél szélesebb az eszköztára, annál jobb tud lenni a többi műfajban is, tehát a jazz hat a komolyzenére, és fordítva. Ez év októberében lesz a „Tango Classic” című hangversenyem, ami megint egy teljesen más terület: olyan érzelemdúsan, olyan hévvel, szenvedéllyel játsszák a tangót a hegedűsök, ami talán már egy picit a klasszikus zene határait feszegeti. És örülök, hogy én ezt is kipróbálhatom, mert szerintem az ember hangulata nem egyféle, hanem állandóan változik, ezért nagyon nagy szabadságot ad, hogy én mindezt a lehető legváltozatosabb műfajok segítségével a zenében is kifejezhetem.

A közönség hogyan fogadja ezt a változatosságot?

A nézők talán észre sem veszik, hogyan lépünk át egyik műfajból a másikba. Egy-egy műsor összeállítása során mindig az a legfontosabb szempont, hogy igényes legyen és szórakoztató. Nagyon gyakran megfér egymás mellett például egy Bartók mű és egy Edith Piaf sanzon, pedig a kettő nagyon távolinak tűnik, de már minimum 25 éve vagyok színpadon, így a rutinomnak köszönhetően elég bátran merem összeállítani ezeket az eklektikus műsorokat. A műfajok közötti átvezetést azzal is segítem, hogy mindig ismertetem az adott zeneművet, illetve mesélek a szerzőről és a darabról. Mindig volt bennem egyfajta közlési vágy: gyakorlatilag végigkonferálom a műsoraimat, így könnyebben eligazodik a közönség. De persze mindig van azért valamifajta koncepció, egy klasszikus zenei művet például könnyen követhet egy tangó, onnan pedig már el lehet indulni a jazz irányába. Nagyon izgalmas dolgok ezek.

Önnek nagyon fontos, hogy a külföldi fellépései során népszerűsítse a magyar zeneszerzők műveit. Mennyire tekinthető ez sikeresnek, a külföldi közönség mindezt hogyan fogadja?

Azt hiszem, szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy mi magyarok egészen más érzelmi töltettel játszunk Lisztet, mint bárki más. Liszt Magyar rapszódiájából kihallatszik a magyar virtustól kezdve a hazaszereteten át szinte minden. Ezért nálam mindig műsoron van Liszt, Bartók, Kodály, Weiner, és folyamatosan igyekszem szélesíteni a repertoárt, hiszen nagyon sok kiemelkedő zeneszerzőnk van. Az előadás helyszíne egyébként sokszor kiemelt szerepet kap, és egészen más lesz tőle a műsor. Egyszer például Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában játszottam el Bartók Béla Egy este a székelyeknél című művét, és ott megállt a műsor pár percre: könnyes szemmel, tüntető tapssal fogadták az emberek azt a darabot. Itthon is megható ezt a művet játszani, de Erdélyben különösen hátborzongató élmény volt.

 

 

 

Hamarosan két, igen eltérő műfajú lemezzel jelentkezik. Mi ezeknek az albumoknak a különlegessége?

Az egyik egy CD-DVD felvétel lesz a 2017-es januári évnyitó koncertünkről, ahol Micheller Myrtill, Magyar Hajnal, Sárik Péter, Pirovits Árpád és az öcsém, Illényi Csaba voltak a vendégeim. Mindannyian nagyon jóban vagyunk, és szerettünk volna valamikor egy jót beszélgetni, összeülni, de mindenki annyira elfoglalt, hogy sosem jött ez össze, ezért muszáj volt szervezni egy koncertet, hogy tudjunk találkozni. (Nevet.) A másik album egy teremin lemez lesz, amin a legismertebb filmzenéket fogom játszani, és az öcsém készíti a hangszereléseket. Úgy tapasztalom, az emberek leggyakrabban a filmzenéket keresik, ezért ez egy kiváló lehetőség lesz ennek a különleges hangszernek a népszerűsítésére.

Mik a további jövőbeni tervei, hol és milyen koncerteken hallhatjuk legközelebb?

A nyár folyamán kétféle jazz műsort adok elő, az egyiket a Bánki tó jazzfesztiválon az egyik legjobb barátommal, Deseő Csabával, a másikat Sárik Péterrel és zenekarával, valamint az öcsémmel, és több helyszínen is fellépünk majd, többek között a Nyírbátori Zenei Napokon, a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválon. Ezenkívül természetesen klasszikus zenét is játszom majd, júliusban Kapolcson a Budapesti Vonósok kamarazenekarral, szeptemberben pedig Jordániában a Jordán Nemzeti Szimfonikus Zenekarral. A „Tango Classic” estemet október 21-én rendezzük meg a Vigadóban, itt a nagyon tehetséges és lelkes fiatalokból álló Anima Musicae Kamarazenekar fog kísérni, Rácz Márton karmester vezetésével. Zongorán Termes Rita fog játszani. Jövő év februárjában pedig lesz egy jubileumi, születésnapi koncertem, amire már most nagyon készülök.

Megjelent a a Magyar Idők c. lapban,  Izsó Zita írása.

http://magyaridok.hu/kultura/mufajok-kozotti-kirandulas-1825714/



Illényi Katica logo