KATICA ILLÉNYI – VIETNÁM

Illényi Katica, Magyarország Érdemes Művésze, Liszt- és Artisjus díjas hegedűművész és egyetlen magyar theremin művészünk képviselte Magyarországot Hanoiban, az Európai Zenei Fesztivál nyitókoncertjén. Utazása egy sokkolóan más világba vezetett…

Vietnám fővárosa Hannoi hihetetlen egy európai ember számára. Az volt az első gondolatom, amikor megláttam a várost esti sétánkon, hogy ez csodálatos és hihetetlen! Annyira más itt minden, de az a legjobb, hogy barátságos és jóindulatú emberek a vietnámiak. Hat órával előbbre állítva az óra, meleg, párás 30 fok, rengeteg ember és motorok milliószámra mindenütt. Elképesztő a tömeg és az utcai élet! A Hoan Kiem téren hatalmas tömeg, vidám és barátságos családok, gyerekekkel, minden generáció kinn van, játszanak, énekelnek, táncolnak,  élvezik a létezést, a békét, az együttlétet. Felfestenek krétával valami négyzetrácsos társasjátékot az aszfaltra, és a kétéves kisgyerektől a nagypapákig ott guggolnak vagy ülnek világoskék műanyag sámlikon és játszanak egymással. Bár ott van mindenkinek a kezében a mobiltelefon, de együtt vannak, beszélgetnek, esznek… Rendkívül családias volt a hangulat a nagy tömeg ellenére, ezért is éreztük olyan jól magunkat itt.

Jó lenne, ha az európai emberek is eltanulnák ezt. Sokat gondolkodtam azon, hogy mit lehetne Magyarországon csinálni, hogy az a sok rosszkedvű ember jobb hangulatban legyen. Ha nem zenész lennék, biztos, hogy ezzel foglalkoznék. Például, ha szólna a zene a buszokon vagy az intézményekben… Pontosan meg tudnám mondani, hogy milyen zene derítené jobb kedvre az embereket itthon.

Vietnámban láttam olyat is, hogy nekiálltak az utcán teljesen spontán kötélhúzást játszani. Aki arra járt és kedve támadt, egyszerűen beállt. Árusok tömkelege mindenütt, olyan a város, mintha egy óriási ünnep lenne. Hétvégén Hanoiban a belváros közepén lezárják a forgalmat (mintha nálunk mondjuk lezárnák az Andrássy utat), körbe kerítik, és minden üzlet, étterem, presszó nyitva egészen este 11 óráig, amikor elkezdenek pakolni és nyugovóra térni. Reggel korán, már 6-kor főzik az utcán a leveseket, fél hétkor már a földön guggolva, kuporogva eszik a forró ételt. Korán kelő, szorgalmas, dolgos emberek. Jellemző rájuk, hogy mindent meg akarnak oldani, még azt is, amiről tudják, hogy nem lehet… Van olyan üzlet, amelyik napközben sapka és kalap bolt, este pedig étterem, így 20 órán keresztül nyitva van, ezért nagyon sokat dolgoznak, de vidáman, örömmel és együtt az egész család.

Egyik esti sétánkon elmentünk egy zöldséges mellett, a vállán vitte az árut. Addig unszolt, amíg kipróbáltam én is, de nagyon nehéz, nem tudnék járkálni ezzel egész nap. A hannoi árusoknál ez megszokott látvány.

Összeismerkedtem egy utcazenésszel, aki nagy hangerővel kihangosítva hegedült a város közepén. Meglátta, hogy nézem, és a kezembe nyomott egy mikrofont, hogy énekeljek. Pont a Que sera, sera-t játszotta, úgyhogy én leültem mellé, és énekeltem. Kicsit le is állt a forgalom körülöttünk. Nagyon felszabadító élmény volt!

 

 

Szerintem azért is voltam érdekes nekik, mert hétvégén sokan jönnek fel vidékről a fővárosba, olyanok is akik még nem vagy ritkán látnak európai turistát. Volt olyan, hogy megállítottak minket és megkérdezték, készíthetnek –e közös fotót velünk a, mert ilyen embert még nem láttak. Egy magas, vékony, kopasz európai férfi számukra nagyon egzotikus. Náluk egyáltalán nincs kopasz ember. Néha úgy néztek ránk, mint az ufókra. Persze számunkra is nagyon különlegesek voltak ők. Pici, vékony, inas emberek és mindenkinek sűrű sötét haja van.

Bevallom, mikor megkaptam a felkérést nem nagyon volt kedvem Vietnámba utazni. Amikor jött a meghívás volt egy érzésem, hogyha ennyira nem akarok menni, biztos össze fog jönni, és biztosan nagyon jó lesz. Ez így szokott lenni, és így is lett. Őry Csaba nagykövet úr és felesége ,Tamara mindenben segtségünkre volt, vigyáztak ránk és tanácsokkal láttak el, sőt még a szuvenír vásárlában is segítettek nekünk. Nagyon hálás vagyok, hogy annyira vigyáztak ránk. Hoztunk haza egy csomó fából faragott szitakötőt, aminek az a lényege, hogy egy pici súly van az orrában, így ha rátesszük az ujjunkra, nem esik le. A másik telitalálat ajándék a selyemsál volt. A selyem utcában rögtön vettem tízet, amint hazajöttem, hamar el is osztogattam.

Voltunk vietnámi étteremben is. Kicsit féltem, mert nagyon érzékeny a gyomrom, vegetáriánus vagyok, ezért jó érzés volt, hogy vigyáztak rám, olyan helyre vittek, ahol nem lett bajom. Egy sifu étterembe mentünk el egyik este. Olyan vietnámi halakat ettünk, amilyet még sohasem láttam és csak ott található, de nagyon finomak voltak.

Az utcán nem mertem enni, pedig rengeteg vonzó különlegességet láttam a sétáink alkalmával. Az az igazság, hogy én óvatos vagyok azokban az országokban, ahol a csapból folyó vizet nem lehet meginni. az utcán kiülnek az emberek a sámlira és közösen esznek meleg ételeket. Soha nem látott ételek, soha nem érzett illatok voltak mindenfele, az utcán kiülnek az emberek kis székekre és közösen étkeznek. Számomra szép emlékként megmaradó élmények, de az étkezéssel nagyon vigyázok egy Közel -Keleti koncertem óta, ahol erősen legyengültem..

A legnagyobb gasztronómiai élmény a nagykövetségen ért, ahol lehűtött kókuszdióval kínáltak. Lékelés után szívószállal kiittuk belőle a kókuszlevelet. Isteni volt, azóta se ittam olyan üdítő italt, olyan mintha magát az életet innád. Nagyon tápláló és egészséges, minden benne van, amire szükséged van… Ilyet bárhol lehet kapni, az utcán is, ÉS nagyon jól esik a melegben.

Hannoiban mindenki motorral jár. Könnyen elérhető, bérelni is lehet olcsón. Egy német fotós jó vastag könyvet szentelt annak a témának, hogy a vietnámiak miket képesek motorral szállítani. Egy egész lakásberendezést vagy húsz levágott disznót is felkötnek a kis járműre… Láttam egy komplett hat tagú családot is egy picike motoron utazni. A közlekedés is elképesztő Vietnám fővárosában. A délutáni csúcsban olyan zaj van, hogy a saját hangodat sem hallod, csak dudálás és motorhang. Vannak szabályok persze, de átléphetőek, pontosabban az a szabály, hogyha át akarsz jutni az utca másik oldalára, gyakorlatilag csak el kell indulni nagyon határozottan, aztán megoldódik, megállnak. De ha nem indulsz el, nem fog történni semmi. Egyirányú utcába simán bemennek, ha éppen arra van dolguk…

Nagyon jellemző látván a sok növény és zöld a házakon. A másik, ami kicsit bizarr, hogy a fejlődés ellenére néhány helyen még megmaradtak az előző évtizedekből a villanypóznák és nincsenek elrejtve a vezetékek. Van, hogy több száz vezeték, mint a kúszó indák lógnak le a póznán, a házakon, mennek le a földbe össze-vissza…

Sokszor át kell lépni, ki kell kerülni őket. Rengeteg fotót készítettem ezekről. Nem irigylem a vietnámi villanyszerelőket, nem is tudom, hogy lehet kiigazodni így. Láttunk egy nagyon keskeny utcát, amin minden nap megnéztünk, annyira hihetelen volt a látvány. Gyakorlatilag egy sikátor volt, a földön sínekkel, ami pont egy vonat szélességű utca, ahol jár a vonat, a száradó ruhákat vagy székeket behúzzák és mehet is a szerelvény….Igen, ezek az érdekességek számunkra, miközben  Ázsiában pedig megszokott dolgok.

Azért a nők a világon mindenhol hasonlóak abban, hogy sose elégedettek magukkal. A plakátokon kizárólag európai modelleket lehetett látni, de a legmegdöbbentőbb élményem az volt, hogy lehetett kapni szilikonos hátsó fertály kiegészítőt. Olyan volt, mint egy szilikonos melltartó, csak éppen a hátsó gömbölydedség kihangsúlyozására. A vietnámi nők általában laposak, vékonyak, de szeretnének úgy kinézni, mint az európai nők. Megszokott látvány, hogy a fiatal lányok – mintha sivatagban élnének – beburkolják magukat ruhákkal, kendőt kötnek a fejükre, csak a szemük látszik ki, hogy fehér maradjon a bőrük.

A koncert hangbeállása kicsit nehézkes volt, de aztán minden jóra fordult. Amíg vártunk, hogy próbálni tudjuk, elkezdtem jógázni. Késő este állt fel a rendszer, és végül minden nagyon jól sikerült.

Másnap a koncert legsikeresebb pillanata az volt, amikor a thereminen eljátszottam a motorhangot. Már akkor nevettek a teremben, amikor azt mondtam, hogy nekem az a legkülönlegesebb itt Hannoiban, hogy mindenhol csak motort látok. Majd egy szép lírai darab után megszólaltattam a berregő hangot a hangszeren. Na erre már mindenki hangosan nevetett. Váratlanul érte őket ez a poén, klasszikus zenei koncerteken nem megszokott az ilyen kitérő. Fantasztikus volt a Vietnámi Nemzeti Szimfonukus Zenekar, Tetsuji Honna japán karmester úrral, az egészben az volt a legérdekesebb, hogy Liszt, Bartók műveit ilyen messze Magyarországtól is ismerik és csodálatosan játszák.

Nagyon kedves és nyitott emberek a vietnámiak. Az előadás után azt se tudták a zenészkollegák, hogy hol öleljenek át engem. Megtanultam egy vietnámi dalt is, ami olyan nekik, mint nekünk a „Tavaszi szél vizet áraszt”. Amilyen egyszerűnek tűnt, olyan bonyolult volt valójában. Minden sora egy picit más volt. Akárhol jártam, mindenhol megkérdtem egy vietnámit, hogy énekelje el nekem. Egy étteremben például megkértem a pincérnőt, aki annyira kedves volt, hogy miután elénekelte a dalt, odavitt a helyi zenészekhez, akikkel szintén tudtam azt gyakorolni. Még a követség sofőrével is leellenőriztettem, hogy jó-e a kiejtésem, szóval be voltam biztosítva, és végül nagy siker lett a koncerten. Annyira megszerettem ezt a dalt, hogy itthon is eljátszom néha.

 

 

A koncert után egy kiruccanást tettünk a városból, megnéztük az ősi vietnámi fővárost, Hoa Lu-t, lenyűgözött a szépsége és  a vietnámi nép hagyománytisztelete, ami olyan összetartó erőt jelent, hogy semmilyen gyarmatosító hatalom – beleértve a kinai, francia és amerika gyarmatosítókat is –  nem tudták legyőzni azt csodálatos országot. Láttunk vízi bivalyt is, a  gazdája felajánlotta, hogy üljek rá, de ezt kihagytam, mert már messziről nagyon erős szaga volt az állatnak és még előttünk volt a csónakkirándulás, Trang An-ban.  Egy folyó- rendszeren hajókáztunk. Csodálatos volt! Többszáz csónak libasorban halad, beeveztünk a hegyek alá a barlangokba, és a másik oldalán jöttünk ki.  Olyanok voltak a hegyek, mint az Avatar c. filmben, csak nem a levegőben lógtak. A föld minden tájáról voltak ott turisták, átkiabáltak egyik csónakból a másikba, hogy ki honnan érkezett.

Nagyon- nagyon jól éreztem magamat Vietnámban, fantasztikus volt minden, de teljesen más mint amit megszoktam Európában: a nagy meleg, az ételek, az illatok, a színek, az emberek, a város, a hatalmas Vörös folyó.  Lenyűgözött ez szépen fejlődő ország, ahol végre több évtizede béke van, szóval köszönik szépen jól vannak. Nagyon sok a fiatal, a gyerek, a nagycsalád… Jó látni őket, és jó érzés volt hazatérni ilyen  csodálatos élményekkel. Azt is kell kell mondjam, hogy bármikor újra elrepülnék Vietnámba muzsikálni. Mindenkinek javasolom hogy ismerje meg Vietnámot, ismerjen meg a miénktől eltérő kulturákat,  ami a kölcsönös tisztelethez, a világ békéjéhez elengedhetetlen.

 

 

A vietnámban készül képgalériához megnyitásához, klikk ide!

 
http://www.life.hu/lifeutazas/20170926-illenyi-katica-hegedumuvesz-vietnami-elmenyeirol-meselt.html


Illényi Katica logo